A
Weöres Sándor: A n?
A n?: tet?t?l talpig élet.
A férfi: nagykép? kísértet.
A n?é: mind, mely él? és halott,
úgy, amint két-kézzel megfogadhatod;
a férfié; minderr?l egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha n?k szeméb?l rá élet sugárzik.
A n?: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
? lágy sóvárgás, helyzeti er?,
oly férfit vár, kit?l mozgásba j?.
Alakja, b?re hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, b?ven osztogatva;
de hogyha bárki kétked?en fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek b?vkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ? köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
? úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind ?néki fátyla;
és végs?, királyn?i díszruhája
a meztelenség.