Augusztus 20. nemzeti ünnep – Szent István napja

              Augusztus 20-a Magyarország nemzeti ünnepe

 

hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító Szent István királyemlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik, Magyarország f?véd?szentjének tiszteletére tartott f?ünnepe.

1083-ban Szent László király augusztus 20-án, Nagyboldogasszony ünnepe utáni els? vasárnap emeltette oltárra I. István király maradványait nyughelyén, a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában (Imre herceggel, és Gellért püspökkel együtt), ami az akkori szokások szerint a szentté avatást jelentette.

A magyar történelemben az államalapító király 1083. augusztus 20-i szentté avatásától szerepet játszik Szent István emlékezete, amit koronként eltér?en értelmeztek és ünnepeltek. Az Árpád-korban az uralkodó dinasztia legitimációját szolgálta az István-kultusz, melyet a kés?bb hozzákapcsolódó Sz?z Mária-tisztelet egyházi jelleg?vé változtatott. 1686-ban XI. Ince pápa Buda visszafoglalása alkalmából elrendelte, hogy a katolikus világ évente emlékezzen meg Szent Istvánról. 1771-ben Mária Terézia országos ünneppé min?sítette Szent István napját, és Budára hozatta a Szent Jobbot, ezzel fejezve ki, hogy a Habsburgok legitim magyar uralkodók. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése utáni Bach-korszakban nem engedélyezték a független magyar államot jelképez? els? király ünneplését, de 1891-ben Ferenc József munkaszüneti nappá tette augusztus 20-át. A két világháború között újra a nemzeti érzelmek kerültek el?térbe, így az 1938. évi székesfehérvári országgy?lés törvénybe iktatta Szent István emlékét és a nemzeti ünnepet. A kommunista hatalom ezt nem törölte el, hanem 1950-t?l a népköztársaság, illetve az alkotmány ünnepének nevezte. A rendszerváltásután, 1991-ben az Országgy?lés a nemzeti ünnepek közül kiemelve állami ünneppé nyilvánította.

 

A hivatalos ünneplés Budapesten, a Kossuth téren Magyarország lobogójának felvonásával és a tisztavatással kezd?dik. Budán rendezik meg a mesterségek ünnepét, és ott mutatják be Magyarország tortáját. Bár délután a Szent István-bazilika körüli Szent Jobb-körmeneten részt vesznek a közjogi méltóságok is, az eseményen els?sorban a hív?k tisztelegnek Magyarország f?véd?szentje el?tt. Az ünnepnapot az esti t?zijáték zárja.

Az augusztus 20-i ünneplést nem csak az aktuális hatalom tiltotta meg bizonyos történelmi id?szakokban, hanem más ellenz?i is voltak. Más felekezetek, illetve a nem hív?k szerint egy katolikus ünnep nem alkalmas a nemzeti egység kifejezésére és a Szent István-nap nem tudott valódi ünnepé válni, mert az egyházi és világi elemek összemosódása miatt az esemény összetartás helyett szétválasztja az embereket.