Amikor a búzatáblák aranyszíne megcsillant a hajnali napfényben és hullámzó tengerként ringatózott a gombosi határban, a paraszt gazdák már gondosan felszerelték a terelőt a kaszára. Az új “kaszakü” a tokmányban ázott hogy jól fogja a kasza élét. A sarlók is jól kiélezve, hogy ne legyen gondjuk a marokszedőknek. Megkezdődött az aratás. A hatórási harangszóra a lovak befogva várták az indulást. Még a távolabbi udvarból a kaszakalapálás cseng? hangja hallatszott, a kövesúton már csattogtak a parasztkocsik kerekei kifelé a faluból. Az ügyesebbek a reggeli imát a búzatábla mellett mondták a harangszó hallatán és egy Jézus segíts után megsuhant a kasza és dőlt a kenyérgabona rendekre, sorakoztak a kévék a marokszedő után. Én akkor még csak kötélteregető voltam. A köteleket előző nap készítették-sodorták, beáztatták, hogy a szalma ne törjön, és ne száradjon ki a perzselő napon. Hosszú sorban hevertek a kévék az alacsonyra kasza borotvált tarlón. Ilyenkor minden családtagnak jutott munka, attól függően, ki mit bírt. Délig már látszott meddig érünk estére. A szalmakalapos kaszások, a fehér kendős marokszedők hajlongva tartották a tempót, hogy estére a kepék is álljanak. Nekem tetszett a déli itatás, amikor a lovakat a dűlői kútra hajtottuk és a vizes ballont is friss hideg vízzel töltöttük fel a délutáni időre. Mire visszaértünk, a déli harangszóra a templom felé fordulva elmondtuk a miatyánkot és helyet foglaltunk a kocsi alatt a hűvösben. A tarisznyából előkerült a szalonna, a csikorgó tehéntúró meg a kemencében sütött puha kenyér. Ilyenkor mindig jól ízlett az ebéd.A tarló már jól összekarmolta bokáinkat és megérdemeltünk egy kis pihenőt a délutáni hajrá előtt. Emlékszem: legnehezebb volt az újra indulás, de a lovak este közeledtét jeleztek, így nem volt más hátra, mint végig hajtani azt a rendet, ami még maradt. A kepézés az volt az igazi! Akkor már a nap a Duna felett fáradtan várta az aznapi munkánk befejezését, hogy az utolsó pap is a poros dűlőút mellett a kepére kerüljön. A lovak már emelt fejjel felénk nyeritve jelezték a naplementét, mi pedig futva szaladtunk a kocsi felé, ki előbb ér. Hazafelé álomba ringatóztunk a kocsi aljába rakott kévéken, a holnapi kötélkészítéshez.
S Feri
