Gombos ó-történelme (.3000-7000 év.)

Gombos legrégibb múltja visszanyúl a koraneolitikus korszakra az itt fellelt leletek szerint. Ma is találhatók körülbelül 7000 éves kőkorszaki tárgyak a mélyszántások, vagy ásások alkalmával. Ezek azt bizonyítják, hogy itt emberek laktak, felfedezve a Duna víz áradat adta lehetőségeket a megélhetésre. Ebből az időből legtöbb lelet a “székes” déli részéről kerülnek elő a Gombos – Karavukovó út és vasút vonulatában, az enyhe lejtő térségében, ameddig a folyó partja terjedt ki. Ezek a leletek kőbalták, buzogányok, pattintott és csíszolt kések, cserép edények darabjai.

A cserépedények a falutól keletre a mileticsi út két oldalán a “székes” területén egy régi korból származnak, 20-30 cm mélyságben. A mélyebb ásások (50-60 cm) csontvázak maradványait, kasformájú gödrökben égetett agyagrögök találhatók. A mélyebb helyeken, (100-200 cm) kis cserép csészék, cserép szobrocskák lelhetők. Az 1900-as ásatásokat tovább nem folytatták, így a feltérképezett terület csak részben van feltárva. A feltárt leletek a községi és más kutatást végző múzeumok tulajdonában vannak elhelyezve. Az 1953-as ásatások alkalmával felrajzolt térképek alapján a feltárás várat magára. A hosszú idő óta elhanyagolt kutatások miatt az értékes leletek nagy részét még a talaj alsó rétegei rejtik, annak ellenére, hogy néhány vérbeli, gombosi gyűjtő nagyon szép korabeli példányokkal rendelkezik.

2011.szeptemberében a gázvezeték kiépítésével új leletekre bukkantak a régi térképen kijelölt területen. Gombos és Szerb Miletity között, gombos határában. A további ásatásokat folytetni szeretnék, a leletek most is a 6-7 ezer évvel ezelőtti időszakra mutatnak. lelőhely fotók

GOMBOS RÖVID TÖRTÉNETE, AZUTOLSÓ FÉL ÉVEZREDBEN

A történelem bizonyítja, hogy évezredeken át az ember általában ott telepedett meg, ahol már elődei is éltek. Ezt a tételt nem úgy kell értelmezni, hogy pontosan ugyanott éltek elődeink, ahol az előző kor emberei. Nem. Azon a környéken, ahol azonos vagy hasonló életfeltételeket találtak. Gombos területén is érvényesül ez. A kőkorszaktól, pontosabban a csiszolt kőkortól, tehát kb. 6000évvel ezelőtti időszakból vannak adataink arról, hogy a falu területén emberek éltek. 1952 nyarán, Wellenreiter Pál, a zombori múzeum régésze vezetésével folytatott ásatásakban magam is részt vettem. A tanár úr ugyanis emlékezett rám az algimnáziumból, hogy jó kezű rajzoló voltam, s a kiásott agyagtárgyak mintázatát rajzoltam a számára. Így tapasztalhattam, hogy, hogy élt, hogy lakott, milyen szerszámokat, eszközöket használt az újkőkori ember. Apró kőkésekkel tisztogatta az állati irhát, kőbaltája, csontszerszámai voltak, és – rengeteg orsógomb. Az ekkori ember tehát már ismerte a fonást, szövést. Óriási – 40-60cm magas – égetett agyagedényeket találtunk, amelyben az élelmiszerét tárolta. Megtaláltuk a tűzhelyek nyomát is. Ilyen kőkorszaki településnyom több is van a falu határában. A bronzkornak is megvannak a nyomai. A legjelentősebbek azonban a történelmi idők jelei. A korszerű földművelés, a traktor vontatta mélyen szántó ekék a nyomát is, eltűntették a Római sáncoknak, s ma már csak a történészek tudják, hogy a Gombos –Miletics kövesút kettészeli egy avar földvár nyomait. Nemrég ünnepeltük a magyar millecentenáriumot, azaz a honfoglalás 1100. évfordulóját. A honfoglalás kori magyar sírok Gombosról származó leletanyagával teli vannak a múzeumok! A köztudat általában hét magyar honfoglaló törzsről tud. Európában és a világban népnevünk mégsem a magyar lett, hanem a türk eredetű on-ogur, azaz tíz törzs. Az olaszok ungarese, a franciák hongroise, a horvátok ugrinak hívtak, hívnak bennünket. A honfoglaláskor ugyanis a hét magyar törzshöz még egy-egy kabar, alán és káliz törzs is csatlakozott. Őseink ezt a népességet a gyepükön telepítették le, hogy az ellenséges támadások ne közvetlenül a magyar szállásterületeket érjék. A kálizokat a déli gyepűre, a Száva és a Duna közé telepítették le. Ez a valaha a Kaukázustól keletre élő népcsoport magával hozta és ápolta évezredeken át a szőlőkultúrát, amely az új hazában találkozott a római korból maradt szőlészettel a zimonyi domboktól a Villány-hegyig. Mivel a honfoglalás előtt a magyarokkal együtt a Kazár Birodalomban éltek, amelynek államvallása a zsidó volt, feltehető, hogy a káliz népesség zömével zsidó és mohamedán vallású volt. A magyarok 900-ban megszállták a teljes Kárpát-medencét. A Duna jobb partján kialakult a fejedelmi szállásterület, amely a déli Sopianae (Pécs) térségétől Csepel-szigetig terjedt. Nem véletlenül! Mindkét hely közelében régi római települések maradványai találhatók. A fejedelmi udvar ugyanis igénybe vette a települések kézműveseinek szolgáltatásait. A Duna bal partján volt Árpád negyedik fiának, Zolta hercegnek a szállásterülete. Ennek déli központja a mai Szonta terültén volt. A herceg a két terület közti kapcsolat létesítése céljából a mai Gombosnál révátkelőt létesített Úrréve néven. Az átkelőhöz révészeknek kálizokat telepített. Erdőd vára tulajdonképpen ezt a dunai átkelőt, révet védte. Az előbbiekben azt állítottam, hogy a kálizok nagy része mohamedán, illetve zsidó vallású volt. Gombostól északra, a Drávatoroknál létezett egy település, melyet az oklevelek Beszermény (Böszörmény) néven említenek. 1211-ben egy Káliz nevű lakósát, említik az oklevelek. A böszörmény szó a muzulmán-buzurmány-böszörmény hangváltozatokból alakult ki, tehát azt a települést is mohamedán vallású kálizok, lakták. A nyolcvanas években Dunacsebnél honfoglalás kori sírokat fedeztek fel a régészek. A sírokban menóra díszítésű téglákat találtak. Szerintem újabb igazolásállításomhoz, azaz ottani kálizok zsidó vallásúak voltak. Úrréve azonban nem a mostani falu helyén állott. A révhez közel valamilyen magaslaton lehetett, ahol a lakósokat a vadvizek nem veszélyeztették. Ezt látszik igazolni a falu névanyaga is. A XV. Században a köznép is családnevet kapott. Gyakori volt, hogy a nemzeti hovatartozás alapján alakult a családnév, mint például a Horváth, Tóth, Görög, Rácz, Lengyel, stb.. Így jött létre a Kálózi, Kálóczi családnév is. 1522-ből fennmaradt Kalocsa egyházmegye dézsmalajstroma. Azonban hiába keresem az akkori településen a Kálóziakat, egyet sem találok közülük! A dézsmalajstromban azonban nem szerepel Úrréve, azaz a révészek települése. A kálizok itt éltek, és talán még mindig nem voltak katolikusok. A mai település helyén, környékén terült el valaha Alatk falu. 1230-ban említik először az oklevelek. A helynév török eredetű szóból származik. Eredeti hangalakja a halat, azaz (hajó) kötél; magyar változata az alattság, melynek jelentése hajókötél, vontatókötél. Szerintem az Alatk az eredeti jövevényszó kicsinyítő képzős változata, és tükrözi a település népességének foglalkozását, a révészkedést. Ám a révészek nem csupán a Duna egyik oldalán éltek! Ugyanannak a népességnek a maradványa élt az erdődi oldalon is, legalább a kilencvenes években dúló testvérháborúig. A települést a XIV-XV. században Boldogasszonyteleke, Boldogasszonyfalva néven említik az oklevelek. A helynév valószínűleg a templom védszentje alapján keletkezett. Külön kiemelem, hogy már a XIV. században plébániai iskolája volt! Az egyház maga a Kisváros területén állott a mai Szikora és Tamaskó-Gertsner porták területén. Ez a falurész éppen erről kapta nevét, hogy itt volt a templom a település központja. Abban a korban még a templom körül volt a temető. A Kisvárosban napjainkig, ha fatuskót ásnak ki, vermeket készítenek, emberi csontok kerülnek elő, azaz a néhai temető halottainak maradványai. A káliz révészekről több ízben, következtethetünk a történelmi évszázadokban. Így akkor is, amikor Hunyadi János 1456-ban Nándorfehérvárt védte a törököktől. Kapisztrán János keresztes felmentő sereget gyűjtött a várvédő megsegítésére, és ezzel a sereggel Gombosnál kelt át a Dunán. A csata után járvány tört ki, melynek áldozata lett maga Hunyadi is. Kapisztrán János Ilokig jutott, ott végzett vele a gyilkos kór, és ott temették el a ferences templomban. Őt később az egyház szentté avatta. Mindannyiunknak gyászos év 1526, a mohácsi csata éve. Pétervárad föladása után a magyar hajóhad augusztus 6-ig, Gombosnál tartóztatta föl a török naszádokat, amelyek Mohács felé törtek. 1529-ben Ferdinánd (1503-1564) Habsburg király és császár hajói és a török naszádosok között újabb csata zajlott le Erdődnél. 1587-ben Reinhold Lubenan követségbe megy a török udvarba. Jelentésében megállapítja, hogy “azokon a réteken, ahol a Dráva a Dunába ömlik, rengeteg pompás szarvasmarha legelészett”. 1649-ben a belgrádi katolikus püspök bérmakörúton volt a Bácskában. Szontán 180 személyt bérmált meg. Nem hihető, hogy mind helybéli lett volna. A magas szám azt tükrözi, hogy a környékbeliek is ide jöttek bérmálkozni, ahol nem volt, vagy megsemmisült a templom, azaz Úrréve-Boldogasszonyteleke lakóssága is. A hódoltság vége, 1686 októberében tatárcsapatok kelnek át Erdődnél, akik Szeged visszafoglalására indultak. 1688 júliusában Caprara (1631-1701) generális sokezres sereggel Gombosnál kel át a Dunán és vonul az erdődi táborba. A fenti adatokat azért soroltam fel, hogy érzékeltessem: Gombos környékén élnie kellett, fenn kellett maradnia annak az ősi káliz népességnek, akiket Zolta herceg telepített ide révészeknek, a török hódoltság alatt is. Igaz, hogy a mohácsi csata és Buda kirablása után a török sereg a zsákmánnyal a Duna-Tisza közén vonult vissza, s ezen a területen, mint egy 200 000 áldozatot hagyott maga után, kit holtan, kit rabszolgaként magával víve. Ám arra gondoljunk, milyen lehetett az akkori táj. A Duna szabályozatlan, a falu alatt ott folyott a Vajas, kelet felé óriási tölgyerdők. A lakósok paticsfalú házakban laktak. A közeledő ellenség elől volt hol megbújniuk. Ha házukat fölgyújtotta az ellenség, építettek másikat. Csak nem biztos, hogy a régi helyen. Erre utalnak toponímiáink: Kisváros, Pusztafalu, Bitófa. A jelzett történelmi időpontokban seregek keltek át a Dunán. Léteznie kellett az ősi révész népességnek, akik megfelelő vízi járművekkel is rendelkeztek, hogy az átkelést biztosítsák. Ismerniük kellett a Duna forgóit (örvényeit), vízáramlásait, minden sarkantyút, fokot ahhoz, hogy sikeresen elláthassa föladatát. A török hódoltság után a megmaradt magyar népesség a Csarnojevics pátriárkával betelepült szerbekkel együtt új telephelyet létesített a mai Pusztafalu területén: Új Karavukovát. 1762-ben már ezen a településen iskola létesült! Cothmann Antal császári biztos 1763 kelt jelentésében arról számol be, hogy “Új Karavukova 8 év óta katolikus magyarokkal telepíttetett. Az új telepek közül egyikén sem volt annyira elhanyagolva a földművelés és építés, mint itten… A Duna mellett lakó magyarok túlnyomóan halászottal foglalkoznak…” 1770 nyarán kiöntött a Duna. Új Karavukova lakói elszéledtek a környező falvakba. A magyarok 1772-ben Bogojeva területére költöztek. A királyi biztosok 101 családot írnak össze. A legenda szerint a Bogojeva helynév Bagó Évától származik. Ennek azonban nincs bizonyítható alapja. Hihetőbb az, hogy az 1690 után betelepült szerbek a Boldogasszonyteleke helynevet torzították Bogojevára. Bogojeva gyorsan fejlődött. A faluban, 1801-ben már 130 ház található. Iskolája 1824-ben épült. Az adatok szerint 274 gyermek járt iskolába. Tanítója a fizetésen kívül még 12 hold földet művelhetett. A magyar szabadságharc idején nagyobb esemény nem történt a faluban. A lakósság felvilágosultságát jellemzi azonban, hogy sokan jelentkeztek a nemzetőrségbe. Érdemes megjegyeznünk a nevüket: Bartók Gellért, Bogyó Pál, Galambos Simon, Lampért Lukács, Nemes József, Nemes Lipót, Sütő Pál, Szobonya Márton, Fűr György, Hajnal Máté, Kálózi Lukács, Kálózi Mihály, Kokhán László, Kollár Balázs, Lengyel András, Oláh Mihály, Pásti Benő, Rohacsek Pál, valamint két zsidó honvéd, Herczog Márk és Mór. Jelasics bán csapatai a dunai Gombos csárdát fölgyújtották. 1892-től Szlavóniából, Nova Gradiska környékéről a kincstár telepeseket hozott a faluba. Előbb a Biboja utcát, a későbbiekben az Erdő utcát telepítették be új lakósokkal. Ez a folyamat 1898-ban fejeződött be. Az új népességet a falu őslakóssága “csángók”-nak nevezte. Ez a ragadványnév még a harmincas években is használatos volt. Betlehemjáráskor külön szervezkedtek a betlehemesek a csángó és a falusi fiatalokból, sőt egymás területeit sem járták. 1868-ban a Nagyvárad-Szeged-Szabadka-Eszék-Fiume vasút elérte a Dunát Bogojevánál. A vasúti híd megépüléséig a szerelvényeket gőzkompok (trajektek) szállították át a Dunán. A kompkikötő az úgynevezett Duna-kanális volt. A vasútállomás (ma Öregállomás) nevét a Gombos István csárdájáról kapta. A későbbiekben a vasútállomás nevét vette föl a falu is. Az 1900. évi népszámlálás adatai szerint Gomboson 506 házban 2999 lélek lakott, s 6395 hold föld képezte a falu határát. 1918-ban 80 óvodás volt a faluban, s hat tanító 550 gyermeket tanított. A SzHSz királyságban némileg megváltozott a falu nemzetiségi összetétele. A vasúti csomópontra egyre több szerb nemzetiségű vasutas érkezett, és – szaporodott a cigányság. Az I. világháború előtt az Öregállomáson is építettek iskolát, hogy a vasutasok gyermekei ne gyalogoljanak 3 kilométert a falusi iskoláig. Most ez az iskola elhagyatottá vált. A faluban a gyermekek között érvényesítették az ún. Névelemzési rendszert, azaz a szláv hangzású vezetéknevűeket szerb tagozatba kényszerítették, annak ellenére, hogy egy szót szerbül nem értettek. Ebből a célból nyílt meg és dolgozott a szerb óvoda. A közoktatási törvény tiltotta, hogy más nemzetiségű kissebségi vagy zsidó gyermekek magyar tannyelvű tagozatra járjanak. Ennek következménye az lett Gombos esetében is, hogy a szlávos hangzású vagy német előnevű tanulók mind szerb tagozatra járhattak. Így 1941-ben az iskolának a négy alsó osztályban 394 tanulója volt, s ebből csak 141 járt magyar tagozatra! A magyar tagozatos tanulók összevont (1-2. illetve 3-4.) osztályba jártak. A 3. osztálytól az ún. Nemzeti tárgyakat (történelem, földrajz) a magyar tagozaton is szerbül tanították. A II. Világháború után kezdődött a lakósság fokozatos elvándorlása. Az okok összetettek. Gombos, mint fontos vasúti csomópont számos polgárnak munkalehetőséget is biztosított. A hatvanas évek második felétől falunkat is érintette a vendégmunkás-járvány. Elég sokan vállaltak állást külföldön. Azután az ötvenes évektől egyre általánosabbá vált a középiskolai iskoláztatás. Főleg Szabadkára mentek a fiatalok, mert ott volt minden középiskolai szakon magyar nyelvű oktatás. A polgárháborúk előtt Szabadka gazdasága a végzett fiatal munkaerőnek munkát is tudott biztosítani, tehát ott is maradtak sokan. Pl. 2000-ben egy lelkes gombosi megszervezte a gombosi származású szabadkaiak bálját, amelyen kb. 250 személy volt jelen! Következmény? Ebben a tanévben a gombosi általános iskola magyar tagozatára 56 tanuló jár, a szerb (cigány) tagozatra viszont 128 tanuló. És ez nem a névelemzés következménye!

DR. HORVÁTH MÁTYÁS írása nyomán, Sörfőző Ferenc.