Az aratás után a bekepézett kenyérgabona hordását hajnalban kezdték, addig, amíg a harmattól megpuhult kévék nem töredeztek, így a kalász nem tört le. A hordást azért sürgették, mert ha a kenyérgabona kepézve van annyi munkával, asztagban, az udvarban már meg van védve az esőtől, jégt?l is.
Az asztagot úgy kezdték, hogy az elsöpört udvaron csutaszár kévékből rakták a kerek alapot, amire majd a búzakéve torony épül. Azért volt szükség az alapra, mert a cséplőgép érkezéséig, több napig állt az asztag az udvarban és az esetleges nagyobb nyári zápor után az esővíz aláfolyhat és tönkreteheti az alsó kévesorokat.
Öröm volt, amikor az első megrakott kévéskocsi berobogott az udvarba. A lovak abrakot kaptak, hogy nyugodtak legyenek, amíg a kocsit lerakják. Mihelyt eloldották a leszorító köteleket, megcsillant a kétágú, hosszúnyelü kévehányó villa és hullottak a kévék a gyakorlott asztagrakó mellé, nőt az asztag. (Úgy emlékszem, akkor minden ember szalmakalapot viselt). Mire lesöpörték a kocsit az asztalon g?zölgött a kemencében sült lepény, amit libazsírral kentek meg, sózták-paprikázták. Volt ott frisskenyér, szalonna meg zöldhagyma, paradicsom is. (A szalámit talán akkor még nem találták föl).
Három-négy kocsi búza fért egy asztagba, a másikat szemben rakták, úgy hogy az elevátor meg a dob elférjen köztük. A tet?zés lassabban ment, a kévét magasra kellett felnyújtani a rakónak, aki nagy tudásával csúcsra fejezte be a tornyot, hogy a szél ne döntse le, és ne ázzon be. A hosszú létráért, ha nem volt a portán, a szomszédba mentek, amin lejött a rakó.
Megvolt a hordás jöhet a gép. A gazda már aznap bejelentette mikor lesz a cséplés, mit mondott a Gépész, mikor érkeznek. Amikor a harmadik szomszédban dörömbölt a csépl?gép azért imádkoztak, hogy ne legyen vihar, hogy két nap múlva zsákba kerülhessen a kenyérgabona.
Az udvar elsöpörve, a parasztzsákok megfótozva, az újak a tetején kikészítve a gangra, a polyvásfészer kisöpörve, a padlás fölmázolva várta a nagy napot.
Mihelyt megjelentek a kitárt kapunál a csépl?munkások, nagy sürgés-forgás lett az udvarban. Nagy hórukkolással döcögött helyére az elevátor, a dob, mindenki tolta. A gépész beállította a traktort, ami akkorákat pufogott, hogy maga is beleremegett. A szíjat is ?földobták?, a mázsát is beállították, mindenki a helyén volt. Az etet?mester a dobon, a polyváslányok mellette a kazalrakók az elevátor alatt, a zsákolók a mázsánál, a gyerekek meg a gangról nézhették a sok ?látnivalót?. Mehet! ? fölzúgott a gépvonal, mindenki mozgott. D?lt a búza a zsákokba, telt a mázsa, a zsákolók futva lépkedtek a padláslétrán, n?t a szalmakazal. A polyváslányok kend?vel takart arcukon csak a szemük látszott, porolt a dob meg az elevátor. Az elszámolás búzában történt. A gazda elégedett volt a hozammal, amikor tíz méter búza került tisztán a padlásra holdjáról.
Nagy ünneplés volt a cséplés szezon befejezése, amikor a csépl?gép feldíszítve lépésben haladt az utcán, a munkások énekelve a plézenekar kíséretével jelezték: Megérte a munka, lesz lágy kenyerünk, jöhet a pihenés!
Mikor is volt ez? Úgy negyvenegynéhány éve.
Sörf?z? Ferenc
