Január 6 – Vizkereszt

Január 6-a, Vízkereszt napja, más néven háromkirályok vagy epifánia, ez a karácsonyi ünnepek zárónapja, sokan ilyenkor szedik le a karácsonyfát és a díszeket. A keleti egyház e napon Krisztus megszületését ünnepli, a nyugati egyház pedig a napkeleti bölcsekről, Jézus megkereszteléséről és első csodatételéről emlékezik meg. Azt viszont nagyon kevesen tudják, mennyire összetett e nap: honnan is ered, milyen hagyományok, szokások övezik, és hogy régebbi ünnep, mint a karácsony.

Az epifánia a görög epiphaneia szóból ered, amelynek jelentése “megjelenés” (a “megjelenni, feltűnni” igéből). Eredetileg Jézus születésének ünnepe volt, nyomai a 3. századtól fellelhetők – ősibb, mint a karácsony. Az ünnepnap eredeti elnevezése – Epiphania Domine (az Úr eljövetele) – is erre a tartalomra utal. Már az ókori görögök vallási kultuszaiban is az istenek megjelenését jelentette, ahol a nagyobb istenek megjelenését, “epiphaniáját” évenként megünnepelték. Epiphaneia ünnepét a 4. században tartották meg elsőként a korai keresztény egyházak, a görög egyház pedig egészen az 5. századig ekkor ülte meg Jézus születését.

E mellé vették még Jézusnak a Jordán folyóban való megkeresztelkedését, valamint első csodatételét is, amikor a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta. Utóbbiakat Máté evangéliumában olvashatjuk. Ily módon vált Jézus háromféle evangéliumi “megjelenése”, megnyilvánulása az ünnep tanításává. A Római Birodalom területén, december 24-25-én tartott szaturnália és Mithrász-ünnepségek miatt azonban a karácsony átkerült a december 25-i időpontra, és ezután a január 6-i ünnep új jelentést kapott. A katolikus egyházakban elsősorban a háromkirályok imádásának ünnepévé vált.
Vízkereszt ilyen értelmű átalakítása nem valósult meg egységesen. Jeruzsálemben még később is Jézus születését ünnepelték e napon, az ortodox egyházakban pedig ma is nagyobb ünnep vízkereszt karácsonynál, és az ünnep tárgya ma is Krisztus megkeresztelkedése. Ezért a keleti egyházakban ezen a napon nagy vízszentelést tartanak.


A magyar vízkereszt kifejezés a víz megszenteléséből, megkereszteléséből ered. A víz és a tömjén megszenteléséből alakult ki a házszentelés hagyománya is. Ez a két szertartás kötődik az ünnephez nálunk.

Bod Péter így írt róla:
“Vízkereszt napja Boldogaszszony havának hatodik napjára esik, amely napot a rómaiak szenteltek Augustus császár tisztességére. A keresztények pedig a magok vallásokra alkalmaztatták, és nagy szorgalmatossággal szokták volt megszentelni. Micsoda nevei voltanak ennek az innepnek? Mondották ezt epifániának, megjelenés innepének, mert ezen a napon jelent meg az új csillag a bölcseknek. Melyre nézve nevezték a régiek festum luminarium, világosság innepének is. Mert a bölcsek megjelentek Jeruzsálemben, mert a Krisztus is ezen a napon megkeresztelkedvén, hivataljához fogott, és kijelentette ki légyen: arra nézve is mondatott teofániának, Isten megjelenésének. Mert a lakodalmazó házban a vizet borrá változtatta, és a maga hatalmát kimutatta, ezért nevezték ezt a napot bethfániának, háznál való megjelenésnek… Vízkeresztnek nevezték a magyarok. Miért?… Krisztus vízzel való megkeresztelkedésének emlékezetére…”

Az egyház már az előző nap délutánján megáldotta a vizet, amelyet kádakban, dézsákban a templomfolyosókra, udvarokra helyeztek el, hogy a hívek tetszésük szerint vehessenek belőle, és otthonukat ezzel felszenteljék. Az 1499. évi boroszlói szertartáskönyv szerint a szentelt víz használ a dögvész, a méreg ellen, sőt a béka és a mérges férgek ellen is, és ha igazi pap szenteli, egész évben nem romlik meg. A vízszenteléssel együtt történt a kréta szentelése is, amivel a pap a házak bejáratára felírta a három szent király kezdőbetűjét (G+M+B), oltalomként.

A házak megszentelése általában igen látványosan zajlott le. Először a 16. századból van rá adatunk. A plébános ezen a napon kezdte meg hívei látogatását, beszentelte a házat, számba vette a házbelieket. A papok, kántorok fáradságukért általában hálapénzt, ajándékot, de Göcsejben például sonkát, szalonnát, tojást, gabonafélét, babot kaptak. Amikor a pap elment, a gazda vagy a gazdasszony a helyére ült, majd kiseperték a pitvart, hogy a lány még abban az esztendőben férjhez menjen, a legény pedig megházasodjék.
A pap kíséretében angyaloknak és “háromkirályoknak” öltözött fiatalok jártak házról házra, és egy Jézus születését ábrázoló kép előtt többnyire verssel, énekkel köszöntötték az “Új királyt”. Így alakult ki a háromkirályjárás szokása. A kolozsvári jezsuiták a 18. század eleji feljegyzésében maradt meg ennek egyik legrégibb szövege.

De kik is voltak a háromkirályok? Nevüket az evangélium nem nevezi meg, sőt azt sem jegyzi fel, hogy pontosan hányan és honnan jöttek, csak azt mondja el, hogy mágusok, napkeleti bölcsek voltak. Az ősi néphagyomány már úgy tartotta, hogy számuk három. Beda Venerabilis, a 8. századi jeles író és tudós említette először a nevüket: Caspar, Melchior, Balthasar, azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár. A szír forrásokban az egyiket Gudophorhemnek nevezik, és néhány kutató e nevet azonosította Goudophare pártus királlyal, akit később Szent Tamás apostol keresztelt meg. Így alakult ki a háromkirályok elnevezés.
A háromkirályjárásról, avagy a napkeleti bölcseket megszemélyesítő alakoskodók köszöntő felvonulásáról, illetve játékáról, már a 16. század óta szólnak történeti adatok. A 17-18. századi szövegekben a pásztorjáték, a háromkirályok látogatása és a Heródes-jelenet együtt szerepelnek. A betlehemesek jellegzetes viselete a díszes papírsüveg, kellékük többnyire a csillag. Egyetlen állandó szövegmotívumuk: a csillagének:

“Háromkirályok napját,
Országunknak egy istápját,
Dicsérjük énekkel,
Vigadozó versekkel,
Szép jel és szép csillag
Szép napunk támad.”

Gáspár, Menyhért, Boldizsár párbeszédein vagy jövetelüket előadó versein kívül a karácsonyi énekekből átszármaztak a “Csordapásztorok …”, a “Mennyből az angyal …”, és a “Kicsoda az, ki oly nagyon kiált felettünk”.

Hozzászólás