Szilveszter története

A Szilveszter története
Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől, I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetõjének és 335-ben, éppen december 31-én hunyt el Rómában. Az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott. Volt idő, mikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára, és csak néhány évszázada, 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére.

A régi magyar babona szerint, ha nem falunk fel mindent szilveszterkor, akkor az új esztendőben sem fogunk hiányt szenvedni. Tehát hagyj ételt a hűtőben, meg a kamrában. (Ahányan megrohamozták a nagyáruházakat az idén is, ebben remélhetőleg nem lesz hiba!)

Ma nem szabad baromfihúst enni, mert a baromfi hátrakaparja a szerencsénket.

A hallal is jobb óvatosnak lenni, mivel folyó menti vidékeken – ezek szerint Budapesten, vagy Szegeden is – szerencsét hoz (ahány pikkely, annyi pénz), máshol viszont baljós állat, hiszen vele elúszik a háziak szerencséje.

A boldogságot és az életet többféle rétessel lehet hosszúra nyújtani. Minél gazdagabb, bővebben adagolt a töltelék a rétesben, annál bővebben méri a boldogságot az ég az új esztendőben.

Régi szokás az egész kenyér megszegése is, hogy mindig legyen a családnak kenyere.

Újév napján semmit ne vigyünk ki a házból, mert a hagyomány szerint “elszáll a tehén haszna”, ám ha nincs tehetnünk, akkor is “elszáll a hasznunk”. (Ezen a napon nem jó sem kölcsönadni, sem kölcsönvenni semmit.)

Sok háznál mandulaszemet vagy más apróságot főztek a lencsefőzelékbe, és az a leányzó vagy legény, aki ezt megtalálta, a babona szerint férjhez ment, vagy megnősült a következő esztendőben.

Hozzászólás